A fideszes polgármesterek és a kormány között megerősített együttműködés kell

A fideszes polgármesterek és a kormány között megerősített együttműködés kell Ezt hangsúlyozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Körmenden. A kormánypárti politikus szerint a választóknak most arról kell dönteni, hogy a következő öt évben kik lesznek azok az alkalmas személyek, akik majd vezetik a városokat, településeket, falvakat szerte az országban. Mint mondta: a körmendieknek egyszerű…

Hármas összefogásnak köszönhetően lett biztonságos az új kerékpárút vasúti átvezetése Körmenden

Hármas összefogásnak köszönhetően lett biztonságos az új kerékpárút vasúti átvezetése Körmenden Mint ismert a helyi önkormányzat a tavalyi évben kerékpárutat épített ki a piactól a Mátyás király utcán át egészen az ipari területekig, aminek köszönhetően napi szinten több, mint 800 ember közlekedését könnyítette meg. A projekt keretein belül azonban nem volt lehetőség kialakítani a Vasútmellék…

Új játszóteret kap a Bartók lakótelep Körmenden

Új játszóteret kap a Bartók lakótelep Körmenden Kiemelt feladatnak tekinti a körmendi önkormányzat, hogy folytassa azt a programot, amelynek keretében közösségi és szabadidős tereket, zöldfelületeket újítanak meg. Ennek első lépése volt a Dózsa György utca és a 208 lakások által határolt terület rekonstrukciója, most pedig a Bartók Lakótelepen folytatják a munkát. Új játszótér, egy szabadtéri…

Összefogtak a szülők, megújult a gasztonyi óvoda

Összefogtak a szülők, megújult a gasztonyi óvoda Elkészült a Gasztonyi Tapsifüles Óvoda, amit a Szülői Munkaközösség tagjainak köszönhetően teljesen felújítottak. Az intémény épületében már régóta mostoha körülmények uralkodtak, amit megelégeltek. Minden társadalmi munkában készült: leszedték a faburkolatot, kifestették az óvoda helyiségeit, de a szervezet pénzéből új bútort is vásároltak a gyerekeknek. A munka itt nem…

Teljesen megújulhat a körmendi piac

Teljesen megújulhat a körmendi piac Mintegy 130 millió forint pályázati forrásból és a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően egy 476 négyzetméter alapterületű vásárcsarnok épül Körmenden. A munkálatok idén ősszel kezdődnek és várhatóan jövő tavasszal készül el. A beruházás keretében a Bástya utcai SPAR mögötti területen új parkolókat, biciklitárolókat és egy rendezvény helyszínt fognak kialakítani, amely termelői…

Minden évben jelentős támogatást kap a szociális szféra

Minden évben jelentős támogatást kap a szociális szféra Mintegy 10 millió forintból újul meg Körmenden a Szociális Szolgáltató és Információs Központ pincehelyisége a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően. A projekt költségeit a város mellett többek között a Reménysugár Alapítvány, a helyi Lions Klub és a Dr. Batthyány Strattmann László Kórházért Alapítvány állja. Először a régi vakolatot…