Tisztújítás volt a lovasbandériumnál

Tisztújítás volt a lovasbandériumnál A Batthyány Lovasbandérium tavaly, a járványhelyzet miatt elhalasztotta éves közgyűlését. Ott lett volna napirenden már a tisztújítás, ugyanis Legáth Tibor, korábbi egyesületvezető saját kérésére lemondott a civil szervezet vezetéséről, azonban maradt a bandérium tagja. Az új vezetőt, most júniusban, az elmaradt közgyűlés pótlásakor választották meg. Fülöp Norbert lett az elnök, aki…

Jó célért fogtak össze

Jó célért fogtak össze Jótékonysági főzést szervezett a körmendi AlteRába Fesztivál és a helyi Lions Klub a hétvégére. Az eseményen számos vállalkozó szellemű csapat vett részt, akik majdnem háromszáz adag ételt porcióztak ki, aminek a bevételéből az Unger László Idősek Otthonának egy komoly fertőtlenítő gőzállomást fognak vásárolni. Összesen százhetvenezer forint gyűlt össze, ebből már be…